lakás építés

Nem lehet kapacitásakadálya annak, hogy az ingatlanfejlesztő cégek az idei évben további 4000-4500 darabos lakásépítési aktivitása megvalósulhasson - derül ki az ÉVOSZ legújabb felméréséből. Az ÉVOSZ konjunktúrafelmérései mentén szokott a kapacitásváltozásra vonatkozóan alágazati mélységű adatokat adni, többek között a lakásépítési kapacitások területére is. Az érintett vállalkozásokkal való konzultációból kiindulva most, március elején az alábbi megállapításokat lehet tenni.

Ingatlan 


Az építőipari kapacitás mértéke a lakásépítés területén  az átadott és a folyamatban lévő projektekből adódik. A 2019. évben 21 400 darab lakás került átadásra és mintegy 18 ezer darab volt év végén valamilyen készültségi szintű kivitelezés alatt. Ezzel szemben 2020-ban már 28 208 darab lakást adtak át, de mindössze 10 ezer darab volt az év végén kivitelezés alatt. 2021-ben 17 ezer körül várják az elkészülő lakások számát, melyeken túl jelenleg mintegy további 10 ezer olyan lakás lehet kivitelezés alatt, ami az év végéig nem fog elkészülni.

Kapacitásbővülés nélkül a lakásépítő cégek az ÉVOSZ prognózisa szerint az idei év végéig  mintegy további 10 ezer lakásra le tudnak szerződni, aminek az 55 százalékát közvetlenül a lakossági megrendelőktől lehet várni, 45 százalékát pedig az ingatlanfejlesztőktől.

AZ ÉVOSZ PROGNÓZISA SZERINT AZ INGATLANFEJLESZTŐ CÉGEK IDEI ÉVI TOVÁBBI 4000–4500 DARABOS LAKÁSÉPÍTÉSI MEGRENDELÉSÉNEK KAPACITÁSAKADÁLYA NEM LEHET.

A lakásépítési kapacitás csökkenését hozhatja, ha az épületépítéssel foglalkozó kivitelezők nagyobb részben szerződnek le nem lakás célú magasépítési projektekre, például lakásfelújítás, logisztika, iroda, kereskedelmi létesítmények, közösségi létesítmények építésére.

A LAKÁSÉPÍTÉSI KAPACITÁS BŐVÜLÉSÉT HOZHATJA , HA AZ ÉPÍTŐIPAR JELENTŐS LÉPÉSEKET TUD TENNI A HATÉKONYSÁG NÖVELÉSE IRÁNYÁBA.

A hatékonyság javulását  is remélve az ÉVOSZ arra lát lehetőséget, hogy egyenletes kapacitásbővülés mellett, kapacitás oldaláról  

2024–2025-RE EL LEHETNE ÉRNI AZ ÉVES SZINTŰ 35–38 EZER ÚJ ÉPÍTÉSŰ LAKÁST.

Az építőipar  a járványhelyzet ellenére 2021-ben is folyamatosan kap lakásépítési megrendeléseket és folyamatosan tudja végezni a kivitelezési munkákat.

portfolio.hu