Télen adná el a házát? Ezek a tippek milliókat érhetnek.

Lássuk be, a kertes házak eladásának a szezonja a tavasz és a nyár. Ilyenkor mutatják ez az ingatlanok a legjobb formájukat, és érthető módon ilyenkor hajlandóak az érdeklődők megfizetni azt az extrát, amit egy kertes ház nyújt. Ha valamilyen okból mégis ősszel, vagy télen lenne szükséges ingatlanunkat eladni, itt van pár tipp, hogy ne kelljen áron alul értékesítenünk.


Mivel a nagyobb beruházások nem feltétlenül térülnek meg az eladás során, ezért olyan pénztárcabarát tippeket gyűjtöttünk össze, amelyekkel látványos eredmény érhető el.


Rendrakás, takarítás

Egy kertes házban általában összegyűlik pár dolog, ami még egyszer jól jöhet. Egy kis maradék térkő, egyedileg kikevert festék, amivel a házat színezték, vagy éppen egy-egy raklap, amiből majd egyszer remek kerti bútort fogunk készíteni. A félretett feleslegnek, a vásárló jelöltek általában örülnek, mivel így lesz majd cseredarab az évek során eltört járólapok kicserélésére, vagy egy-egy megrepedt tetőcserép cseréjéhez.

Ez a fajta előrelátó hozzáállás alapjában véve a gondos, és a részletekig odafigyelő eladó-tulajdonos hatását kelti a vásárló jelöltekben, ami segíti az adásvétel létrejöttét.

Fontos azonban, hogy ezek az anyagok rendezetten és a megfelelő helyen legyenek tárolva. Ha nincsen megfelelő helyünk a tárolásukhoz, kimondottan elhanyagolt, rendezetlen megjelenést nyújthatnak. Ebben az esetben inkább szabaduljunk meg tőlük, mert jelenlétük többet árt, mint használ.

Ha van kerti faház, fészer, arra is érdemes gondolni, hogy ki legyen takarítva. Az esetlegesen ponyvával téliesített terasz ponyva anyagát vagy tekerjük fel, vagy gondoskodjunk arról, hogy minden része tiszta legyen, különös tekintettel az ablakként szolgáló átlátszó ponyva anyag részekre.


Kerítés újrafestése

A kerítés egyike az első dolgoknak, amit egy vevőjelölt a megtekintés során meglát. Ha csupán annyi a gond, hogy kicsit rozsdásak az oszlopai, elég lehet átfesteni. Egy liternyi fémfesték csupán 9.000 Ft, és több száz méternyi drótkerítés oszlopai lefesthetők vele. Ha nagyon viseletes a kerítés, akkor, akár a teljes csere is megérheti, hiszen a drótkerítés építés ára az ingatlan értékéhez képest nem nagy tétel, viszont ezzel a vevő jelöltek benyomása egészen más lesz, ha egy új kerítés látványa fogadja őket.

Az újrafestés más felületek esetében is meggondolandó. A terasz megfakult fakerítése is kaphat egy új réteg lazúrt, és a régen mázolt ablakpárkányokat is érdemes lehet új életre kelteni egy friss réteg mázzal.

A beton repedéseinek javítása

Sok kertes háznál látni a ház körül futó járdán, vagy a betonozott teraszon repedéseket. Ezek a repedések pár perc alatt kitölthetőek ipari  padlóknál is használatos epoxi műgyantával - így, bár a repedés ott marad, nem lesz kitéve a csapadéknak, és így a repedés nem fog tovább nőni. Az eladás szempontjából ennél is többet számít, hogy látszik a gondoskodás, látszik, hogy a tulajdonos törődik a házzal.

Növényzet rendberakása, korhadt ágak levágása, levelek összegyűjtése

A kertes házat gyakran a kert adja el. Ha ősszel és télen a kert nem is hozza a legjobb formáját, egy kis rendbetétellel kellemessé lehet varázsolni. Elég, hogy a fű le legyen vágva, a lehulló levelek, gallyak össze legyenek szedve. Ha egy lépéssel tovább mennénk, érdemes a fák korhadt ágait levágatni. A karbantartott fák télen is kellemesebb, gondozottabb képet nyújtanak, és ha netán tavaszra csúszna az ingatlan értékesítése, még vonzóbb kép fogja fogadni az érdeklődőket.

Segítsen a napsütés

Próbáljuk az ingatlan megtekintését egy kellemes, napsütéses napra időzíteni, feltétlen sötétedés előttre, lehetőleg olyan időpontra, amikor a leginkább benapozott mind az ingatlanunk, mind pedig a kertünk. Ez nem kerül egy fillérünkbe sem, de ha a napsütés velünk van, az jelentősen növeli az eladás esélyét.

A kerítés építést kivéve a fentiek nem kerülnek sokba, és még ha nem is akarunk a munkálatokkal magunk bajlódni, hanem megbízunk valakit, munkadíjjal együtt is meg lehet őket valósítani 100-200 ezer forintból. Ha belegondolunk, hogy a vevőt az őt érő benyomások mind a vételár, mind a vásárlási döntés terén jelentősen befolyásolják, nem kérdés, hogy megéri a fentiekre időt és pénzt szánni.

webkapu.hu